gvido, gyógyulás, gyógyítás, szellemterápia, reiki, Reiki, névmisztika, számmisztika, számisztika, sámán, sámánizmus, sámándob, készítés, sámándob készítés, egészség, életmód, egészséges életmód, angyal, angyalok, halál, álom, álmok

Tanfolyamok
Szolgáltatások
Ezobazár
Árkádia Spirituális Körök
Kapcsolat
Fórumok

Béke?

A béke sok érdekes megfogalmazásával talákoztam már a különböző lexikonokban, de valahogy egyik sem tudta megfogalmazni, mi is a béke lényege.

A kedvecem a wikipedia cikke: "A béke a háború ellentéte. Míg a háború az erő uralmát jelenti, a béke az elismert jogét, legalábbis a szó elvi értelmében. A gyakorlatban a béke jelentheti az emberi jogok teljes tiszteletben tartását éppúgy, mint a két háború közötti felfegyverkezés időszakát. A béke jelenti továbbá a háború befejezését, melyet békeszerződés zár le, béketárgyalásokat követően, ahol a hadviselő felek megegyeznek egymás között, vagy külső bírák vagy hatalmak közreműködésével."
Ez is egyfajta megközelítés, de tudok sokkal jobbat. A békét egy szóval lehet helyettesíteni: csend. Gondold végig, mikor van benned igazán béke? Akkor, amikor folyamatosan jár az agyad, és rágódsz, aggódsz teljesen felesleges dolgokon, közben mindent és mindenkit megítélve? Úgy érzem ez nagyon messze áll a békétől. Sok irányzatról hallok, hogy "gyere közénk, teremtsük meg együtt a békét". Ez is egy megoldás, de békét nem lehet teremteni, a béke ott van mindenkiben, csak meg kell találni. Hogyan lehet ezt? Egyszerű A béke középen van, te pedig vagy az egyik végletben, vagy a másikban. Mondjuk van egy mérleged. Ez a mérleg, ha egyensúlyban van, akkor mondhatjuk, hogy benne béke van, nem billen semerre. Vegyük úgy, hogy te vagy ez a mérleg. Ha mindig csak az egyik serpenyőbe pakolsz, akkor a mérleg kibillen, nem lesz benne egyensúly, harmónia. Viszont, ezt a harmóniát helyre lehet állítani: ki kell pakolni abból a serpenyőből, amibe belepakoltál, vagy a másikba is teszel ugyanannyit. Mondjuk rágod magad, mert egy csomóan tartoznak neked, de te mindenkinek csak adsz. Ezzel megpakoltad az adás serpenyőt, de a kapás, az biz' üres. El kell kezdened szépen behajtani a tartozásokat, és egyből helyreáll benned ebből a szempontból a béke, mert emiatt már nem rágod magad. Ezt szépen az élet minden területén meg lehet tenni. Ha fizikálisan nem is megy, van rá egy jó mentális módszer: a megbocsájtás. Igen, ha meg tudsz bocsájtani magadnak és másoknak, akkor minden terhed le tudod tenni és ezzel minden olyan dolgot, ami miatt agyalni tudnál, egészen egyszerűen megszűnteted. Jó, de hogy tegyem?
Keress egy nyugis helyet, és gyújts meg egy fehér gyertyát (most nem az Apostol együttes útmutatását követjük, és nem színes gyertyaszálat gyújtunk ). Nézd a lángját, és csak a légzésed figyeld. Ha úgy könnyebb, tegyél mindegyikhez egy gondolatot: belélegzem, kilélegzem. Amikor már teljesen megnyugodtál, idézz fel egy olyan szituációt, amiben valamiért kellemetlenül érezted magad, vagy saját magad miatt, vagy más miatt és futtatsd le újra és újra, amíg nem vagy képes mosolyogni az egészen, és az mondani: ez van! Ha nem megy gondolj végig 3 dolgot:
1. amikor megtette(d) az volt valószínűleg a legjobb döntés
2. már a múlt, változtatni rajta úgy sem lehet
3. lehet, hogy így volt megírva?
Ha ezt képes vagy végigcsinálni minden egyes ilyen szituációval, képes leszel magadban újra megtalálni a békét.

 
Az oldalt tervezte és programozta: GVidoImpresszumLinkpartner oldalak